Csakis akkor lehet esélyünk egy élhető jövőre, ha megtaláljuk a harmóniát önmagunkkal, embertársainkkal és a minket körülvevő természeti környezettel.
Erről a reményről és ennek kihívásairól szól
A Napra várva című gondolatébresztő könyv.
Az élhető és emberi jövő felé vezető út megtalálása azonban nehéz és kemény feladat. Ennek az útját keressük ebben a könyvben, és közben választ kapunk többek között az alábbi kérdésekre is:
Ebben a gondolatébresztő könyvben ilyen és hasonló kérdésekre keresem a választ.
Amennyiben érdekel az emberiség sorsának alakulása, ugyanakkor az aktuálpolitika zajától hátrébb lépve, tágabb kontextusban vizsgálnál hosszútávú dilemmákat, akkor ez a könyv neked íródott.
A Napra várva olvasmányos és könnyed formában ölel fel történelmi, politikai és gazdasági kérdéseket. Azt hiszem, kevés olyan könyv íródott eddig, amely ennyi terület mellett sem válik egy olyan szakkönyvvé, ami csak az adott terület kutatói számára lehet érdekes.
Azt kutatom, mi az, ami elválaszt, és mi az, ami közelebb hoz minket egymáshoz. A közeledés gyakran nehéz, de nemes útjához szeretnék egy újfajta látásmódot adni. Szemfelnyitó módon igyekszem rámutatni néhány összefüggésre, amelyre a mindennapok rohanásaiban talán nem is gondolunk.
A könyvvel a célom, hogy elinduljunk egy közös úton, amelyben a jövőnkkel kapcsolatos dilemmákon gondolkodhatunk. Ha eddig a pontig eljutatottál, biztos vagyok abban, hogy benned is mutatkozik nyitottság ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.
Habib Dánielnek hívnak, végzettségeim szerint a nemzetközi politikai és gazdasági élethez, valamint a felnőttek oktatásához értek.
Ami ennél sokkal fontosabb, hogy már régóta foglalkoztat, hogyan lehetne napjaink kihívásai mellett emberséges életet élni. Egyetemi éveimtől kezdve, az első, kudarcos munkahelyeimen, később a sikeresebb külföldi munka - és élettapasztalatomon keresztül egészen napjainkig érlelődött bennem ez a gondolat.
Ezért az elmúlt években rengeteget olvastam, áttekintve a korábbi tanulmányaimat, a legújabb szakirodalmat, videókat, konferenciákat, és rendszereztem a saját és a világ minden pontjáról érkező ismerőseim tapasztalatait. Továbbá az egyes területek szaktekintélyeivel egyeztetve pontosítottam és egészítettem ki a gondolataimat.
A könyvhöz az illusztrációkat a feleségem, Varga Zita készítette. Vajon milyen szövegkörnyezetben lehetnek? Nézz meg többet, lapozz alul a pontokkal!
Nem csak a grafikák könnyedek, de a szöveg is olvasmányos stílusú. Szerencsére írás közben nem rejtettem véka alá szarkazmusra hajlamos természetemet sem.
Így, miközben komoly témákat boncolgatunk a könyvben, nem kell attól tartani, hogy egy tankönyvhöz hasonlító, száraz olvasmányt fogsz kézbe venni.
Haszonnal forgathatják a könyvet, akik
Messziről kerüljék el a könyvet, akik
Hamarosan beleolvashatsz a könyvbe! Az alábbi "Elolvasom" gombra kattintva a könyvnek azt a részfejezetét olvashatod majd el, amely a túlfogyasztás okairól és következményeiről szól. Ha valaha azt érezted, hogy reklámokkal és egyéb módszerekkel rád akarnak tukmálni valamit, amire nincs szükséged, olvasd el inkább ezt!
Iratkozz fel most, és a könyv megjelenésekor, vásárláskor annak dedikált példányát kapod meg ajándék könyvjelzővel!